5. fejezet

Sziasztok lányok. Kész idegbeteg vagyok, mert egy fiú kikészít, meg is lett pofozva, és a gépem.. ah már a tököm tele van. Alig várom, hogy végre leváltsak laptopra... Na, most hogy abba hagytam a sopánkodást, jöjjön is a fejezet. Ma én, beLLs-KStew hoztam! :D

B.K.

Ahogy bementem a pszichológiára, sírtam. Az érzéseim össze-vissza kalandoztak, és legszívesebben haza mentem volna, és leittam volna magam, vagy a most jobbik esetben, bealszok.

A nő, alig tudott lenyugtatni. Folyton csak azt kérdezte, hogy miért sírtam, jelenleg miért könnyezek, miért vagyok ennyire feszült, és mi az ok a hangulatomnak. Ó ha tudná mi is az én bajom! Csak az a nagy baj, hogy teljesen én sem tudom mi is van most.

Megjelent ez a Rob gyerek, és az érzéseimet felkavarta, mint egy erős szél.

Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor olyat érzek, mint még sose. Szerelmet?! Igen, talán az?! De mi történt velem tulajdonképpen? Nem rég még ittam a legjobb barátnőmmel. Buliztam. Most meg sírok, és csak záporoznak a kérdések a nőtől.

- Na jó, Kristen. Most szépen abbahagyja ezt a sírást, vissza tér a jelenbe, és el mondja, mi is a maga baja! - emelte fel a hangját a nő. Csak úgy hozzászólásnak mondom, hogy nem ijedtem meg.

- Mit.. Mit is kéne mondanom? - szipogtam, miközben szememet töröltem meg egy zsebkendővel.

- Te lány! Azért vagyok, hogy elmondd a bajod! És ha azt hiszed, elmondom én bárkinek is nagy tévedésben vagy. Ne hidd, hogy pont én fogom elmondani valakinek. Szóval... Figyelj rám, mondj el mindent, amit csak szeretnél. Nem hall senki.

Tudtam, hogy igaza van ,de nekem nehéz mesélni a bajaimról. Hayley, akinek elmondok mindent, de néha még neki sem csak úgy. Néha nála is nagy erőfeszítésembe kerül.

Igazából nincsenek nagy bajaim. A család, akit már évek óta nem láttam. És most ez a Rob dolog.

- Hát izé... A családomról nem hallottam már rég. És... - ezt a Rob témát nem akartam felhozni. Még én se tudom teljesen mi van, vagy talán mégis, csak magamnak nem akarom bevallani?

- És? Van még valami? A családjáról nem kell beszélnie ha nem akar. Látom magán, hogy kényes téma.

- Az.. - mondtam ki a tömör válaszomat.

- Szóval mi van még? - kérdezte.

- Na jó.. - sóhajtottam, de pár könnycsepp megint legördült az arcomra. - Van egy fiú. Robnak hívják, de a legszarabb szitu, hogy Richard fia. Hát... - töröltem le a könnyeimet. - A fia a tudtomra adta, hogy bejövök neki, tetszem neki. Megölelt, és ez jó volt számomra. Most teljesen kuszák a gondolataim. Nem is tudom, mit érzek a fiú iránt. Talán beleszerettem Robba. Sőt biztosan. Bevallom, eddig ittam és drog is volt bennem, egy vagány kis csaj voltam/vagyok, de most... nem tudom. - sírtam el magam újra. - Elnézést, de nem lehetne ezt majd máskor? Nem megy. - temettem arcomat a kezembe.

- Persze Kristen. Akkor majd egy másik napon. És megértelek. Úgy látom, te tényleg szerelmes lettél. - mutatott egy kis félmosolyt.

- Köszönöm. - álltam fel.

Elköszöntünk egymástól, majd sírva rohantam Hayley-hez.

- Hé kislány! - ölelt át, mikor felállt Tom mellől. - Mi a baj? - szorosan karoltam át.

- Én.. Teljesen kusza a gondolatom. Nem tudom mi van velem. - sírtam tovább.

- Mégis mi a baj? - állt fel Tom.

- Várj, üljön le szegény. - szólalt meg csendesebben Hayley.

Leültünk a fotelbe. Két oldalamra pedig Tom és Hayley.

- Na! Stew bébi. Szépen elmeséled mi a baj. Tudod jól, hogy segítek.

- Azt hiszem szerelmes vagyok, csak nem tudom, hogy hogy tudtam ilyen rövid időn belül beleszeretni.

- NA ne. Kristen Jaymes Stewart szerelmes? Mégis kibe?

- R..Robba. - suttogtam.

- Mármint az én jó haverom Robra gondolsz? - kérdezte Tom.

- Igen. - suttogtam tovább.

- De hát ebben mi a rossz? - kérdezték szinte egyszerre.

- Nézd. Eddig ittam, drogoztam, vad napokat éltem veled, a szerelemről szó sem volt. Most meg... - temettem arcomat kezembe. - Ráadásul Rob Richard fia.HA még talán össze is jönne a dolog, Richard nem örülne neki. Nem engedné meg, hogy találkozzunk, hogy együtt legyünk. Ez azért fájna. - néztem Tomra és Hayley-ra kisírt szemekkel.

- Jaj Stew. - simogatta meg kezemet Hayley.

- Hé csajszi. Ne szontyolodj már el. Rob 19 éves. Azt csinál, amit akar. Lehet, hogy Richard az apja, de ha úgy vesszük , Rob felnőtt ember. Lehet, hogy most hiába aggódsz. - karolta át a vállamat.

- Köszi srácok, de... - megint sírni kezdtem, de most nem tudom, hogy miért is.

- Jön Rob. - szólalt meg Tom. - Holnap találkozunk lányok, és Robbal is beszélek. És Kristen. Nem lesz semmi baj. - mosolygott halványan.

Kedves volt tőle nagyon. Alig ismerjük de nagyon rendes és kedves.

Hayleyt átöleltem könnyes szemekkel, és szipogtam.

Láttam, miközben Rob és Tom elmennek, persze ahogy engem meglátott Rob, nehezen ment az elmenetel.

---

Hazaérve azonnal befeküdtem az ágyba, és tovább sírtam. Nem tudom mi lehetett velem. De totálisan kész voltam.

Hayley néha bejött, és próbált lenyugtatni, de nem sok sikerrel. De hálás voltam neki.

Annyira volt erőm, hogy lezuhanyozzak ,de utána mélyen aludtam az én puha ágyamban.