Wild Cat - 10. fejezet

Hali :D Meghoztam a frisst! Ezt a képet most találtam. Nem vagyok benne biztos, hogy ez Rob apukája, de gondoltam kiteszem ide :D Na, nem is szaporítanám tovább a szót! Jó olvasást! U.i.: Lehet, hogy nem fogtok érteni pár dolgot, de az majd idővel kiderül! ;)


Kristen szemszöge


Nem úgy volt, hogy Richard nem lesz itt? Ha most meglát... El sem tudom képzelni, mi fog történni.

Teljesen pánikba estem. Nem akarom, hogy Rob összevesszen az apjával. Főleg nem miattam.

Ijedten néztem fel Robert szemeibe. Ő is zaklatott volt, de próbálta nyugtatóan simodatni a derekamat.

Richard lépteit egyre közelebbről lehetett hallani. El akartam előle bújni. Féltem. Igen, féltem! Szégyen vagy nem, én féltem! Nem magamat féltettem. Nem. Robot féltettem. Tényleg nem akartam, hogy veszekedjenek miattam. Próbáltam minél közelebb húzódni Roberthez, arcomat mellkasába fúrtam, s éreztem, hogy szorosabban ölel át.

- Hm... Micsoda finom ill... - akadt el a mondat közepén, Richard, mikor meglátott engem és Robot. - Ti meg mit kerestek itt? - kérdezte. - Mit keres Ő - nyomta meg a szót - a házamban? - s közben felém bökött a fejével.
- Én hívtam meg őket vacsorázni. - szólt gyorsan közbe Claire.
- Nem engedtem meg, hogy belépjen a házamba ez a... ez a... kis lotyó! - dühöngött tovább. azért ez rosszul esett, még ha igaza is van. A könnyek már marták a szememet, de tartani akartam magamat. Nem sírhatom el magam!
- Na, most állítsd le magad, apa! Nem tűröm, hogy így beszélj Kristenről! Nem csak a te házad, hanem az enyém is! És azt hozok magammal ide, akit akarok! - kiabálta apja arcába Robert.
- Ne merészelj így beszélni velem!

Láttam, hogy Rob már szólt volna vissza, mikor megfogtam az ingjét és könyörgően néztem a szemeibe.


Richard szemszöge


- Ne veszekedjetek miattam, kérlek! - szólt oda csöndesen Kristen, Robhoz.

Robert csak megcirógatta az arcát és halványan elmosolyodott. Tényleg összeillenek... - tűnődtem magamban. De miket is beszélek! Nem valóak össze! Nem...

Mi lenne, ha feladnánk a harcot? - szólt egy belső hang.
Nem! Ők kezdték a viszálykodást és még a nagybátyjuk sem hagyta abba, annak ellenére, hogy Kristen szülei meghaltak! - csendült fel rosszabbik énem.

Robert hangja rángatott vissza a valóságba.

- Anya mi most megyünk! Úgy látszik, nem szívesen látott vendégek vagyunk itt! Köszönjük a vacsorát! - mosolygott Rob, édesanyjára.
- Köszönjük a vendéglátást, nagyon finom volt a vacsora! - köszönte meg illedelmesen Kristen is.
- Jajj, ugyan már gyerekek! Gyertek legközelebb is! Természetes, hogy szívesen látunk benneteket! - Claire és az a fene nagy szíve!
- Ne beszélj többesszámba. - húzta el a száját fiam. - Majd egyeztetünk akkor! - kacsintott Rob.

Én csak felhorkantam, mire feleségemtől egy szúrós pillantást kaptam.

- Kikísérlek benneteket! - szólt hozzájuk szelíden Claire. - Bent találsz vacsorát. - szólt oda foghegyről most nekem.

Ilyen sem volt még velem! Mi történhetett a feleségemmel? - néztem, mint borjú az új kapura. Még mindig előző hanghordozása alatt voltam, ezért cswak bólintottam.

Mikor elhaladtak mellettem, egy pillanatra összeakadt a tekintetünk Robbal. Csak úgy sütött belőle a gyűlölet. Meg is értem. természetes, hogy a szerelme mellett áll. Sóhajtottam egyet. Szerelme... Egyszer volt, úgy igazán szerelmes. De még akkor sem láttam őt ilyennek, mint most. Lehet, hogy tényleg Kristen lenne számára az igazi? - töprengtem.

Nem! Hiszen ő egy prosti! És iszik! Meg drogozik is néha!
De vajon megtudna változni Robert kedvéért? És ez vajon miért érdekel engem? Vajon békesség lenne a két család közt? Lehet, hogy az ő szerelmük kéne ehhez az egészhez? - kérdések ezrei bombázták agyamat, de egyikre sem kaptam választ.

Idő közben, már az asztalnál ültem és fogyasztottam a vacsorát. Tényleg finom lett.

Hallottam, amint Claire felmegy a lépcsőn. Most biztosan ő is haragszik rám. Majd kiengesztelem, valahogy.

Megettem a vacsorámat, s a piszkos edényeket beraktam a mosogatógépbe. Lassan mentem fel a lépcsőn. Mikor beértem a szobánkba, láttam, hogy Claire, már oldalra fordulva - nekem háttal - fekszik.

Gyorsan lezuhanyoztam, s bebújtam mellé.

- Claire... - szólítottam meg. Nem válaszolt. Bizonyára elaludt.


*Másnap reggel*


Reggel, mikor felébredtem, feleségem már nem volt mellettem. Ma végre szabadnapos vagyok, lesz időm beszélgetni vele.

Gyorsan elvégeztem reggeli teendőimet, majd indultam is le a konyhába. Éppen a kávéját iszogatta.

- Jó reggelt! - köszöntöttem kedvesen.
- Neked is. - morogta. Tehát valóban mérges rám.
- Édesem figyelj... - kezdtem, de félbeszakított.
- Nem, te figyelj! Elmagyaráznád, mégis mi a fene ütött beléd tegnap este? Tudod mit? Ne is válaszolj! Még mindig a régi viszálykodás miatt vagy ilyen Kristennel is! Pedig ő igazán nem tehet semmiről! Nem őt kéne büntetned! Van fogalmad róla, milyen rosszul esik neki, ahogyan bánsz vele?! És nem csak neki, a fiadnak is! Rá nem gondolsz? Hogy talán ő boldog Kristennel? Ne tedd tönkre, a fiad boldogságát, nagyon szépen kérlek! - szinte már remegett a dühtől. Ilyennek sem láttam még őt azelőtt soha.

Igaza van. Mindenben. Tényleg nem viselkedtem velük valami szépen.

De Kristen egy Stewart, Robert pedig egy Pattinson! Nem engedhetem ezt az egészet! Nem!

- Talán, ha Rob is tudná az igazat, nem vélekedne így Kristenről! - válaszoltam még.
- Akkor mondjuk el neki! Döntsön úgy! Biztos vagyok benne, hogy nem fogja érdekelni, mert ő nem olyan mint te! - nézett kitartóan a szemembe feleségem.

Erre igazán nem számítottam tőle.

- Rendben mondjuk el neki az igazságot! - mondtam nem megszakítva a szemkontaktust.


U.i.: KOMIHATÁR: 6!